Tanításokról
Néhány más fórumon is közölt bejegyzés arról, hogy mire számíthatsz nálunk a tanításokon
Mire számíthatsz a Tanösvényen?
Többen kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy mégis mire lehet valójában számítani a tanításokon?
A kérdés leginkább arra irányul, hogy milyen az intenzitása, hangulata, komfortossága a hétvégéknek, illetve milyen környezetre, történésekre, végletekre lehet számítani.
Nos nem fogok nektek mellé beszélni, ahogy azt a tanítványok meg is szokhatják tőlem.
Ez itt egy tanya a természet közepén, erdővel, mezővel, ahol olykor bekoszolódhatsz. Sok esetben a földön fekve, ülve, az avarban, fűben, homokban történnek a beavatások, lélekutazások, meditációk.
Nincs komfortos előadóterem és szálloda, de van jurta, erdő és rét. Nagyon sok a gyakorlat és a közös szellemi, lelki munka, igy a hétvége sokkal inkább egy tevékeny átszellemült elvonulás, mintsem tanfolyamszerű oktatás.
A közösségélmény mindig fantasztikus, együtt étkezések, együtt ébredések, esti tábortűz mellett kötetlen filozofálások. És igen, ne legyenek illúziók, az itt töltött estéken a tűz mellett nincs meg tiltva néhány korty ital. Igen! Bármennyire is az ezo-spiri gondolkodók szerint a tiszta spiritualitáshoz a szatvikus éltvitel rendjét kellene követni, én nem követem, nekem erről kissé más a véleményem.
Nem ájtatoskodunk, mi szeretünk meginni egy pohárka sört vagy néhány korty bort.
Asztalra kerülhet a szalonna, sonka és kolbász is, bár a disznó, akiből ezek készültek garantáltan tiszta életű vegetáriánus jószág volt. Zöldsáskát és szöcskét nem nagyon fogyasztunk, tücsköt is csak módjával, ha már nagyon bosszantó az éjszakai ciripelésük.
De, ami ennél fontosabb, inkább azt mondanám el, mire ne számítsatok.
Nem várok el semmit, nem vagyok mindennek a tudója sem, de nem fogok nektek hazudni!
Ez nem egy ájtatos-manó képző és nem dicsekvő okleveles tanfolyam. Nem lebegünk a szeretet dicsfényétől megrészegülve két méterrel a föld fölött a lila ködben. Nincs New-Age áhítat, nincs ezoterikus nyájaskodás és nincs mágikus mindenbe mindent belemagyarázás. Nem használunk különféle enthogéneket, segédanyagokat és ajzószereket a révülésekhez, kizárólag a tudat erejét. Nincsenek szabályaink pusztán néhány irányelv. Nem bújunk állarcok mögé és nem lódítunk a meglátásokról, látomásokról, csakhogy menőbbek legyünk és nagyobban hazudjunk, mint az előttünk szóló. Nem teszünk és veszünk rontást, nem jósolgatunk, és nem jelölünk ki senkinek életutakat.
Ha az ellenkezőkre számítasz, akkor ez nem a te utad.
Ha azt gondolod, hogy könnyű dolgod lesz, tévedsz. Itt időnként kőkemény szellemi munka folyik, nem színes szárnyú pillangókat kergetünk az asztrál térben.
Mindazért a fáradságos munkádért mégsem adhatom meg neked azt, amit várnál, amit hallani szeretnél, csupán azt adhatom, amire igazán szükséged van ahhoz, hogy fejlődj, bölcsülj és láss.
Lásd azt, ami mások szeme elől rejtve vagyon.
Nos Drága Barátaim, erre lehet számítani valójában.
És most egy kicsit komolyabban! (1. rész)
"Miről is szólnak ténylegesen a Sámánfészekben a tanösvények és tanítások…?" - kérdezik tőlem.
"Ez nálad valami sámánképző iskola, vagy tátos palánta nevelde…?" "Mivel is foglalkozol te tulajdonképpen?" - szögezik oda a kérdést.
Hmmm… és nem nagyon tudok válaszolni… legalább is röviden nem. Így legtöbbször félszavakban, tőmondatokban reagálok. Nem azért, mert egyfajta álszent titokzatossággal szeretnék tetszelegni a hallgatóság előtt, mindinkább, mert nem lehet egy mondattal jellemezni, vagy felcímkézni ezt az összetett rendszerbe szedett tudásanyagot, amiben élek és amit tovább szeretnék adni. Mindennek ellenére, azért megkísérlem…
Szóval… hol is kezdhetném?
Először is: Nem hazudunk és nem ájtatoskodunk. Borzasztóan nyers vagyok, egyenes, szókimondó és őszinte.
Nem dumálok mellé, nem magyarázunk bele mindenbe valami hülye ezo dumát és nem harsogom azt, amit mindenki hallani szeretne, pusztán csak azért, hogy érinthetetlen mesternek tűnjek, vagy minél nagyobb követőtáborunk legyen.
Nem is vagyunk sokan.
Sokszor szembe megyek évszázados, sőt évezredes vallási eszmékkel, hitbéli elvekkel, beidegződésekkel, sokezer éve igaznak vélt meggyőződésekkel és a véleményem szerint rosszul fogalmazott archaikus tanokkal. Nem azért teszem, mert az én véleményem szerint megtévesztő, hanem mert sokszor valóban az.
Mindemellett óriási káosz van ma a spiri tanításokban, és néhány hiteles eszme kivételével, ténylegesen hiányos, olykor rettenetesen félrevezető és félre értelmezett. Rengeteg a belemagyarázott gondolat, sok estben nincs gyakorlati haszna és alkalmazhatósága és ami a legfontosabb a nagyon sok irányzatnak nincs valós ősisége. Éppen ezért igyekszem a tényleges ősiséghez visszanyúlni, a gyakorlatban feléleszteni és bizonyítani a tan hitelességét és örök értékét.
És még mielőtt bírálat érne… Nem hinném, hogy az én tudásom és tanításom tökéletes lenne. És hogy hibátlan-e? Hmmm… Nem, nem hiszem…
Mire is számíthatsz konkrétan az ösvényeken?
Felélesztjük az ősenergiát az őselemek erejét, testközelből tapasztalod meg hatásait és gyógyító erejét.
Megismerjük a tévesen "aurának" nevezett mező valós információs értékét, kicsit másképp, mint a könyvekben.
Összevetjük az ősi archaikus sámáni mágus tudást a mai modern kvantum tudománnyal és felfedjük vitathatatlan egyezőségeit.
Beavatást kapsz a kapcsolatteremtő gyógyítás végtelen csodájába és megéljük szívtől szívig kapcsolódás fantasztikus erejét.
Szakrális erőtereket építünk terekre, területekre és személyes szellemi védelmet önmagunkra.
Behívjuk az erőállatainkat, kapcsolódunk őseinkkel és beavatást nyerünk a világfa titkaiba.
Felfedezzük a karma és sor törvényeit, az inkarnálódás szükségszerű folyamatát, a szellemi evolúció rendjét, kicsit másképp, mint a szakirodalomban.
Beutazunk előző életeinkbe, felfedezzük sorsfeladatainkat, felfedjük születésünk okát és céljait.
Foglalkozunk lélektannal, a lélek gyógyításával, lelki eredetű betegségek oldásával és lelki okok megszüntetésével.
Felfedezzük a szellemi világ szféráit, beutazunk az asztrális tér rejtett világába, átsegítjük az "itt ragadt" lelkeket a tovább haladás útjára.
Megismerjük a szellemgyógyászat végtelen lehetőségeit, a psziterápia és szellemsebészet gyakorlati alkalmazását.
Felfedjük az ősi istenek kapcsolatát az emberiséggel és az ember teremtésének titkait.
Megismerjük a teremtés valós értékét vizualizáción keresztül és az Univerzum belső mélységét. Kapcsolódunk az Univerzum végtelen "akasha" szövetéhez és felfedjük a gondolat igazi teremtő erejét.
Beavató szereket élünk meg, erőtárgyakat, sámán eszközöket, talizmánokat készítünk. Borzasztó sok az egyéni és páros gyakorlat melyek során felélesztjük magunkban a gyógyító és öngyógyító képességünket.
Mindez nyolc hétvégén keresztül havonta egy alkalommal. A teljes tanösvény sorozaton több mint 80 lélekutazás, meditáció, révülőgyakorlaton keresztül tapasztalod és éled meg szellemi út élményét.
Mindezen folyamatok bejárása után gyógyítókká, segítőkké, szertartás vezetőkké válhatunk.
A teljesség igénye nélkül nagyjából erre számíthatsz….
(…folyt.köv….)
És most egy kicsit komolyabban! (2. rész)
"Miről is szólnak ténylegesen a Sámánfészekben a tanösvények és tanítások…?" – szögezik oda a kérdést.
Őszintén szólva, nem vagyok felkészülve erre a kérdésre, csak megpróbálom valahogyan körül magyarázni…
…és amint elkezdem vázolni szűk fél órában, csupán címszavakban a Tanösvények témáit, hüledező tekintetek és tágra nyílt pupillák merednek rám.
Mert ilyenkor elindul a gondolat, valami kattan az agyamban és mint egy kihasított gabonás zsákból a búza, csak ömlik ki a szó, főképp, ha az őszinte érdeklődés egy halovány szikráját vélem felfedezni a rám figyelő szemekből.
"Jó… állj, állj, állj…" - folytják belém a szót sokszor. "Elég…, ezt még igy sem bírja befogadni az agyam…"
Látod – jegyzem meg – ezért dolgozunk ezen nyolc teljes hétvégén át.
Aztán jönnek a további kérdések: "Mégis ezt hogyan? De hisz ez elképesztő mennyiségű anyag, hisz ez még egyenként is rengeteg információ…" "miért nem egyféle irányzattal foglalkozol…?"
Foglalkoztam. Voltak periódusok az életemben, amikor egy-egy irányt tartottam fontosnak, mint a Buddhizmus és az indiai filozófiák, egyiptomi tanok, amerikai őslakos hitt világ, a Belső-Ázsiai sámán kultúrák és persze nem utolsó sorban a Magyar szakrális őshagyomány.
És ráeszméltem a bődületes nagy hibára: Bezártam magam egy-egy eszmébe.
Sokszor beleragadunk egy-egy filozófiai irányzatba és bár töviről hegyire megismerjük, gyakoroljuk, alkalmazzuk, mégis azt érezzük, hogy nem teljes a történet.
Én ezt éreztem. Mindig.
Fel kellett ismernem a nagy igazságot, hogy: az eredendő tudás nem egy helyen keresendő!
És nem elégedtem meg egyetlen spirituális irányzat tanításaival. És felismertem, hogy ha beleragadsz egyetlen eszmébe, korlátozod önnön szellemi fejlődésedet, mert bezárod magad előtt a teljesség kapuját.
Tudod én azt látom, hogy ha valóban az ősforrást szeretnéd felkutatni és ténylegesen az eredendő őstudást szeretnéd megismerni, akkor az összes ősi kultúra fennmaradt tanítását meg kell ismerned. Mert az eredendő tudás évezredek alatt szétszóródott a Föld népei között. Minden nép, minden kultúra hordoz valamit magában az őstudásból, de egyben csak akkor lehet a tiéd, ha megismered az összeset.
Mi több, ha ez nem elég, vesd össze a mai kor legmodernebb tudományával a kutatásaidat és vond le a következtetést. Ha mered… Na akkor fog csak igazán kikerekedni a szemed.
Felejtsd el a vallásokat, a dogmákat, a meggyőződéseidet, engedd el az eszméket és a begyepesedett ideákat. Sőt ennél sokkal merészebbet is ki mernék jelenteni: ereszd szélnek még a hitet is…
Hagyd csak meg ezeket a dolgokat a vallásos embereknek, hadd rágódjanak és keseregjenek rajta ők.
Én meghagyom nekik!
Sokan azt mondják: "Minden kultúra szakrális tanait megismerni? De hiszen ez borzasztó hosszú idő, sok-sok évembe kerül, de nekem nincs ennyi időm erre…"
Nincs? Ha nincs hát nincs…
Igen! Hmmm…
Nos azt kell mondanom, hogy szörnyen türelmetlenek vagyunk, sokszor olyan dolgokkal szemben is, ami mellett végtelen elkötelezettek szeretnénk lenni.
Csaknem 30 éve keresem az őstitkokat és tanulmányozom a különféle kultúrák szakrális tanait, mitológiáit és filozófiai eszméit. Majd három évtizede próbálom a gyakorlatban igazolni ezen tanok tényleges értékét. Igen, így visszatekintve ennyi idő távlatából tagadhatatlan, tényleg hosszú idő. Ez van…
Ha nem kezded el valahol…
A természet csodálatos rendjének megtartása, az emberiség emelése, a tiszta segítő szándék, előbbre való minden drága időnél és önérdeknél. Ennek a szellemiségében kívánom egyszerű tudásom és tapasztalatom megosztani azokkal, akik megtisztelnek jelenlétükkel.
Honnan tudhatod…?
Jó szándékkal várom azon rokon lelkeim, aki úgy érzi, hogy igazán mélyen legbelül szeretné feltárni rejtett belső ösvényeit, megismerni önnön erőit és képességeit.
Aki hiszi és érzi, hogy az ember maga többre képes, mint ahogy azt elhitették velünk, aki hiszi és érzi, hogy a világunk több annál, mint ahogy az láttatni engedi magát.
Azon rokon lelkeim várom, akik hisznek abban, hogy a kinyilatkoztatott Szándék segítő és gyógyító is lehet, ha úgy akarjuk. Aki érez magában valami fura, olykor megmagyarázhatatlan vágyat valami felé… valami felé, amit nem nagyon tud megfogalmazni.
Azokat várom, akik úgy érzik, hogy megtalálhatják a helyüket ebben a mi kis furcsa világunkban.
Honnan tudhatod, hogy jó helyen leszel nálunk?
Nem… nem tudhatod… bizony erre nincs garancia.
Honnan tudhatod, hogy éppen ez a tanítás hiteles-e?
Nem Barátom… nem tudhatod. Talán ez is egy a megannyi tucat-spiri baromság között, talán tévút és félrevezető ezo-maszlag.
Vagy honnan tudhatod, hogy én magam hiteles vagyok-e?
Hmmm… ez még talán én magam sem tudhatom. Nem tudom megítélni. Ítéljenek mások…
Nem hívogatlak bíztatón, ilyen és olyan ígéretekkel kecsegtetve…
Nem kérlek, hogy gyere, mert ez a tan biztosan neked szól majd…
És nem csalogatlak bájos szavakkal sem.
Nem mondom el, hogy szerintem itt van a helyed, ha így vagy úgy látsz dolgokat, vagy gyere közénk, ha így vagy úgy gondolkodsz. Mert Kedves Barátaim, bizony nincs mindenkinek helye itt.
Nincs rózsaszín ezo-felhőcske, nincs színes szárnyú spiri-pillangó kergetés, nem kapsz angyali fénykirálynő és nem tudom hányas szintű csillaghercegnő beavatást sem és nincs mindenbe belemagyarázott szakrális túlokoskodás.
Csak az van, ami Van!
A természet végtelen rendje van. Az Univerzum határtalan ereje és örök rendje van.
És az Ember van. Te vagy! Te…, aki most itt olvasod e sorokat. Lélekkel, érzésekkel, vágyakkal, élő tudattal, végtelen akarattal és teremtő erővel.
Te…, aki sokszor oly lángoló akarattal folyvást kertesed az utadat és az utadon a te örök igazságodat.
Te…, akivel el akarják hitetni, hogy a világunkat a racionalitás az ész érvek és a logika irányítja.
Az ember, akit félelemben próbálnak tartani, akitől el akarják venni a hitét, az ember, akit szabályokhoz kötnek és aki néha magatehetetlenül bolyong a racionális világ útvesztőiben.
Te…, az olykor félrevezetett, elnyomott, megbélyegzett, bizalmatlan és önbizalmatlan ember.
De az ember nem ez! Én hiszem, hogy az ember nem ez!
Az ember szuperlény, az ember sámán és tátos és tudó, az ember segítő és gyógyító.
Az ember Lélek, a maga fennkölt sokszínűségével! Minden ember az, és határtalan képességekkel élhet.
Igyekszem ezt bizonyítani neked az Ösvényeken.
De valamit tudnod kell: Nem segíthetlek hozzá ahhoz, amit kapni szeretnél. Nem tudok neked címeket és valahányas szintű rangokat adni és nem tudlak megtanítani varázsolni sem.
Csupán egyetlen dolgot adhatok, azt amire épp szükséged van.
Hiszed-e…?
Nem vagyok a mindenek tudója, nem is kívánok az okoskodó mindentudók között a következő megmondó ember lenni. Annyit érzek csupán, hogy valamiféle kegyből, vagy épp teherviselésképpen az Univerzum, a Mindenség vagy a Szent Akarat, - tudom is én ki minek nevezi, - rendelkezésemre bocsájtott némi tudományt, hogy ebben az életben is legyen elfoglaltságom és majdan a végén nehogy még a bárgyú unalom borítsa rám a szemfödelet.
Rám rótták, vagy önként vállaltam, hogy ebből a tudományból próbáljak az emberi világba tükrözni annyit a mennyit csak bírok, azt már nem tudom és most már nem is nagyon számit.
Tetszik vagy sem ezzel tréfált meg a sors és ezt kellene tennem. Annyi bizonyos, hogy ha nem teszem… hát… hogy is mondjam, nem lennék a saját helyemben.
Sokszor vagyok bajban azzal, hogy hogyan hívhatnám fel a figyelmet a tanokra, hogyan szóljak, fogalmazzak, hogy felkapja rá a fejét az igazságot, a tényleges értő tudást vagy az útját kereső embertársam?
"Ó gyere barátom mert itt olyat hallasz, amit máshol nem…"
vagy "Ez itt a te helyed, mert itt az igaz út és az igaz beavatás…"
vagy éppenséggel, "Ez neked szól, érezd a hívást, én majd megmondom, hogy mire van szükséged és milyen utat kell járnod"
Ki a francot érdekel ez a hülye reklám duma? Ki a fenét lehet ezekkel az idétlen szövegekkel meggyőzni? Mindenütt ezt olvasod. Hát nem…?
De igen…
És akkor csüggedten lehajtom a fejem és elgondolkodom: Ez az én kis tudományom, amit úgy rám akasztottak, mint a szatyrot a kilincsre, egy lenne ez is a megannyi ezo-spiri tucattanfolyam között? Egy lenne a tömérdek "megmondom hogyan élj, mit gondolj, mi az igaz út" hétvégisámán képzés között?
Hát ennyit ér vajon az Univerzum végtelen belső megértése? Ennyit ér az emberi gyógyító erő, amit tanítanom kell, ennyit ér csupán az őseink által féltve őrzött tudás az ősforrásról, amiről beszélnem kell?
Nem tudom. Tényleg nem… Fogalmam sincs hogyan kellene...
Így hát, kissé elbátortalanodva, de mégis bizakodón, csupán néhány kérdéssel próbálom felkelteni a figyelmét azon rokon lelkeimnek, akik valóban a mélységeket és az igaz belső megértést keresik.
Ha megengedheted magadnak az értékes idő illúziójában ezt a néhány perc időluxust, kérlek tényleg figyelmesen olvasd a következő kérdéseket:
Hiszed-e, hogy az ember több annál, hogy Te Magad több vagy annál, amivel nemzedékeken át megtévesztettek?
Hiszed-e, hogy nem csupán a biológia és a genetika irányítja az emberi lét csodálatos sokszínűségét?
Meggyőződésed-e, hogy nem pusztán a vallás az, ami a szellemi és spirituális úton, erőt, felemelő élményt, megvilágosodott tudatot kölcsönöz az embernek?
Vajon hiszed-e, hogy az élet nem csupán egy véges fikció, ahol valamilyen titokzatos módon megszületünk, aztán nyom nélkül ugyanilyen megmagyarázhatatlan módon eltűnünk anélkül, hogy az Univerzum észre vette volna a jelenlétünket?
Hiszed-e, hogy a lélek örök és minden út, amit a fizikai síkon teszel, egy-egy tapasztalattal teli tanösvény a lét végtelenjében?
Gondolod-e, hogy a sorsod valaminek az eredménye, hiszed-e, hogy ezt a sorsot befolyásolhatod és gondolod-e, hogy egy következő utat készítesz elő jelen létedben?
Hiszed-e, hogy a világ, amiben élünk, csupán egy töredékélménye a teljes valóságnak, hogy ez a világ elrejt az érzékszerveink elől valamit, valamit, ami végtelen lehetőségeket tartogat neked is?
Vajon elhiszed-e, hogy a természet rendje egy intelligens terv része, és a spiritualitás minden pillanatban és minden térben része a természetnek?
Hiszed-e, hogy a spiritualitás nem csupán alkalmi hétvégi móka, hanem a mindennapi létünk részeként van jelen életünk minden mozzanatában?
Meggyőződésed-e, hogy az őrzők, sámánok, tudók, tátosok, mágusok beláttak eme rejtett világba és hiszed-e, hogy te magad is beláthatsz, ha megnyitod a tudatod?
Hiszed-e, hogy az Univerzum végtelen hálójában éppoly fontos szövetszál vagy mint maga az "Isteni" létező szubsztancia.
És hiszed-e, hogy a teremtés képessége éppúgy része az emberi természetnek, mint a beszéd vagy a látás?
Hiszed-e, hogy nem csupán megfigyelőként vagy jelen a lét eme rövidke, életnek nevezett színdarabjában, hanem igen is komoly nyomokat hagyhatsz az Univerzum végtelen szövetén?
El hiszed-e hogy a betegség pusztán jelzés a személyes információs teredben, amit, ha átírunk minden kétséget kizáróan beindítja a gyógyulás folyamatát?
És végül, elhiszed-e, ha azt mondom, hogy álruhás csodatévőként születik minden ember e világra?
Hiszed-e, ha azt mondom, hogy minden képzeletet felül múló képességekkel születünk, tanítónak, őrzőnek gyógyítónak, segítőnek, amit csak azért nem ismerünk fel magunkban, mert évezredes álomporral fedték el érzékszerveinket?
Vajon elhiszed-e, hogy mindez igaz?
Ha a válaszod ezekre a kérdésekre kivétel nélkül Igen, akkor kétségtelenül tetszeni fog, amit itt találsz.
Nem csábítgatlak és nem győzködlek semmiről, csupán egyetlen kérdést szögeznék még ide: Vajon keresed-e ezekre a kérdésekre a saját válaszaidat?
Kérdéseim csupán bugyuta filozofikus elmélkedésekre felhívó mondatoknak tűnhetnek, mindazonáltal valós értelemmel bírnak, ha tényleg keresed a megértést. Az elvonulásainkon mélységesen feszegetjük sok egyéb téma mellett ezeket a kérdéseket és keressük a saját válaszainkat, mély beavatásokon és rengeteg gyakorlaton keresztül.
Ha te is azon kevesek közé tartozol, aki tényleg keresi az elfogadható válaszokat saját kérdéseidre, akkor várunk téged is a Tanösvényre.
Válj segítővé és gyógyítóvá
Mire szeretnélek rávenni, ösztökélni a Sámánfészek ösvényein?
Tulajdonképpen semmire, ami ne lenne a birtokodban ma is.
Csupán néhány olyan apró dologra szeretném a figyelmed fokuszálni, ami kinyitja előtted a kapukat, ami előrevisz, felemel és általa megismerheted önnön belső képességeidet.
Hogy…
Találd meg a benned rejlő sámánt.
Tapasztald meg a lélekutazás határtalanságát.
Teremts kapcsolatot őseiddel és az erőállataiddal.
Éld meg az elemek ősi erejét. Éld meg a gyógyító szándék hatalmát.
Ismerd meg az információs gyógyászat, a kapcsolatteremtő gyógyítás valódi mibenlétét.
Ismerd meg a valódi belső önmagad. Fedezd fel a benned élő Felettes Én hatalmát.
Éld meg a teremtő tudat erejét. Légy tudatos jelenlétben.
Válj segítővé, gyógyítóvá, tanítóvá.
És fenntartások nélkül légy az, Aki Vagy!
Nem kínálok mézesmadzagot. Nem ígérek megvilágosodott áhítatot. Nem adok semmit, amit hallani szeretnél. Ez nem a könnyű út Barátaim.
De…
Kínálok rengeteg fárasztó gyakorlatot. Ígérek kíméletlen szellemi munkát és nehézkes, olykor megterhelő megéléseket. Azt kapod, amire szükséged van.
Tabuk nélkül
Minden esztendőben újabb csoporttal indítjuk a
Tanösvény sorozatot a Sámánfészekben.
Kitartóan folytatjuk a tanítás, a közös tanulást, a mély beavatásokat és a
rezgések emelését.
Jószándékkal várjuk a jelentkezésed, ha te magad is olyan ösvényen szeretnél járni, ahol nem az a fontos kitől tanulsz, hanem ahol a mindent megkaphatsz ahhoz, hogy feltárd és feléleszd magadban a benned rejlő képességeket.
Ebben a nagyon sajátos tan-rendben egyedi módon igyekszem visszanyúlni az eredendő őstudás csaknem elfeledett világába.
Igyekszünk félretenni minden több évszázados vagy évezredes dogmát és kikerüljük a modern kor mesterkélt ezo-spiri torzulásait.
Erőteljes hangsúlyt fektetünk a belső út felfedezésére, a képességek felélesztésére, vállalásaink felismerésére és határaink feszegetése által a belső önismeretre.
Emellett komoly figyelmet szentelünk számos gyógyítási módszer elsajátítására, archaikus szertartásrendekre, mélységes lélekutazásokra, révülő gyakorlatokra, beavató rituálékra és persze mindezek elengedhetetlenül fontos gyakorlatiasságára.
Mindezt borzasztó sok gyakorlaton és beavatáson keresztül, sajátíthatod el és egy erőteljesen egyedi módszertanban és sajátos tanítási kifejezésmódban teheted magadévá.
Nincsenek tabuk és mindent megmagyarázó mellé dumálások, nincs ezo maszlag, nincsenek ájtatos rózsaszín felhőcskék és messziről kerüljük a vallási dogmatikus irányelveket.
Ellenben, vannak eltorzult eszmékkel szembesítő okulások, van szabadszájú nyers őszinteség, vannak igencsak alaposan megterhelő gyakorlatok és vannak fájóan döbbenetes nehezítések, melyek akarva akaratlanul is kemény helyzetek elé állítanak.
Ez van…!
Legfőbb irányelvem: A teremtő képességed teljes kibontakozása!
Mert mindent áthat a tudatos teremtés állandósult jelenléte, a jelenben megélt érzés teremtő ereje.
A képzés, megszokott módon most is 8 + 4 alkalomból áll (teljes hétvégék).
Ez azt jelenti, hogy a 8 alkalmas alap Tanösvény elvégzése után, ha úgy érzed, lehetőséged nyílik tovább lépni a 4 alkalmas továbbképzésre is, ahol még erőteljesebben mélyítheted el belső ismereted és tudásod.
A teljes 12 hétvégés Tanösvény sorozat, egy szorosan egymásra épülő, következetes és tényleges megértésre ösztönző tanítási rendszer, ahol az ősiséget és a modernitást párhuzamba állítva igyekszünk megérteni, alkalmazni és elsajátítani az eredendő tan gyakorlati értékeit.
Az élményorientált elvonulást ne nálunk keresd
Az elmúlt napokban megjelentem egy elég nagyszabású hagyományőrző rendezvényen (azt hiszem ez a legnagyobb), amin évek óta rendszeresen részt veszek kézműves termékeimmel.
Részvételemnek, nem a rendezvény iránti rajongásom vagy elkötelezettségem az oka és nem is annyira, a mára már inkább hobbivá vált bőrmíves tevékenységem miatt aszalódok három napig a borzalmas hőségben.
Annál inkább jó indok ez számomra egy-egy tartalmas beszélgetés kezdeményezésére, néhány "ismeretlen" Baráttal történő kapcsolódásra és szakrális témákban történő intelligens okfejtésekre.
Sokan keresnek itt meg ugyanis célzottan a tanításainkkal kapcsolatos kérdésekkel és egy-egy elmélyült beszélgetés számomra többet jelent akármennyi eladott terméknél.
Persze rengeteg emberrel találkoztam, kialakultak mély, tényleg mély eszmecserék, tartalmas, emelő diskurzusok és felmerültek több mint érdekes gondolatok is, amikről hosszasan értekezhetnék itt, de…
De… nem ezt fogom tenni!
Nem ezt írnám le ide, mert köszönöm azokkal minden rendben van.
Inkább olyan kérdéseket vetnék ide, amik úgy érzem mindenképpen kiigazítást igényelnek a tanításainkkal és a mi kis világunkkal kapcsolatban. Természetesen ezekkel a kérdésekkel nem először futok szembe, viszont most, ezen a fórumon is szeretnék néhány dolgot tisztább színben láttatni.
Egyik nagyon kedves beszélgetőpartnerem például, hosszas értekezés után, a következő kérdést szögezte oda:
"…és milyen élményeket kapunk nálad a Tanösvényen…?"
Nos Drága Barátaim, a válaszom rendszerint (és most sem volt ez másként) a következő:
Az élményorientált elvonulást ne nálunk keresd!
Ha élményeket vársz el és élményeket szeretnél kapni, oda kell menned, ahol ezt kaphatod.
Sokféle elvonulást találsz ma, ahol rálelhetsz a téged megérintő élményekre. Izzasztókunyhó, parázson járás, különféle Szer-tartások, dobos összejövetelek stb... Ott kaphatsz élményeket.
Ezek persze nagyon jó dolgok és borzasztóan örülök, hogy elérhetők ezek az események az útkeresők számára, mert tényleg mély megéléseket adhatnak. Mi több nagyon sok barátom van, akik ilyen alkalmakat szerveznek. Minden tiszteletem az övék!
Ha ezt szeretnéd, ezt várod el, keresd meg ezeket a lehetőségeket.
Viszont… nagyon sajnálom, de ki kell ábrándítsalak, nálunk nem erről szól a történet.
Itt, a több hétvégén át tartó elvonulás sorozat alatt, a rejtett vagy elfedett belső képességed élesztése és tényleges megértésére ösztönző folyamat zajlik.
Ajtókat nyitogatunk fel a tudatodban, amik felismertetik veled a szakrális utad és képességeid, nagyon sok "gyógyító" módszer elsajátításán keresztül, beavató, révülő gyakorlaton keresztül, végtelennek tűnő gyakorlatsorozatokon keresztül… hadd ne soroljam.
Persze garantáltan vannak nagyon erőteljes, mély megélések és azt hiszem elég maradandó élmények is, amik - biztosíthatlak róla -, hogy kiforgatnak a "komfort-zakódból", de ezeket egy tényleges tanulási folyamatban és nagyon komoly gyakorlati munkán keresztül kapod meg vagy éred el.
Lehetek őszinte?
Leszek…
Baromira nem tudok mit kezdeni azzal, hogy milyen élményekre vágysz vagy milyen elvárásaid vannak velem és a tanításokkal kapcsolatban.
Nem célom kifejezetten, hogy egy-egy gyakorlatban megkapd a "jaj, de jó volt" élményt.
Nem célom, hogy külsőségek káprázatától elámulva, beégess az elmédbe egy pontatlan és felületes képet a szakralitásról.
Nem célom, tetszetős élményeket adni, nem célom, hogy élményt kapj és ezzel térj haza, pusztán mert erre vágysz.
És nem célom az sem, hogy múló élményekben megélt áhítattól megittasodva, túlbuzgón magasztald a személyem és az iskolánkat.
Egyáltalán nem az én dolgom élményeket adni. Egészen egyszerűen nem dolgom…
Más dolgom van…
Igyekszem a magam sajátos módján egyfajta tudományt átadni neked abból a kevéske tudásanyagból, amit az elmúlt három évtizedben sikerült összecsipegetnem és kitapasztalgatnom.
Teszem ezt nyíltan, nyersen és őszintén, fölösleges élményorientált ezo-maszlag nélkül és megkötő, dogmatikus szabályok nélkül.
Én azt akarom, hogy megértsd a "valahonnan" érkező intuícióidat, és látomásaidat és élj vele.
Azt akarom, hogy ne csak lásd és érezd az erőt, hogy ne csak elfogadd és alávesd magad, hanem urald és használd a képességeidet és a körötted lévő láthatatlannak tűnő erőket.
Azt akarom, hogy megtanuld, hogy feléleszd, hogy ki hozd magadból, hogy irányítsd, urald és használd a megszerzett tudást.
Mindannyian lejövünk ide valamivel, meggyőződésünk, hogy sok mindenre képesek vagyunk és ha tényleg ráébredünk, hogy a világ nem csak a matériától működik, akkor elkezdünk keresni valamit…
Aztán rálelünk egy-egy tanra, irányra, ami valahogyan terelget minket valahová.
És hogy ez az út, amit én szeretnék mutatni neked, jó út-e, ez-e az igaz út, vagy csak egy újabb vacak, értéktelen tévelygés?
Hmm… halovány fogalmam sincs. Azt hiszem ezt nem én kell eldöntsem.
Én csak teszem azt, amit én hiszek, hogy tennem kell.
És hogy mit kapsz itt nálunk?
Hmm…
Érkezel azzal, ami vagy és távozol azzal, amivé váltál!


